Tasi Dániel weboldala

Www.japan.uni.hu

Kalligráfia– folytatás

 

FOLYTATÁS

 

A négy kincs közül valószínűleg a tus elkészítése igényli a legtöbb lépéses munkafolyamatot. Egyes leírások száznál is több lépést említenek, míg az elégő gyantától eljutunk a kész tusrúdig. Az égetés, enyvfőzés, az alkotóelemek nedvesítése és összegyúrása, hogy teljesen homogén legyen a végeredmény, a többszöri szárítás,  a présforma kialakítása, a préselés majd a füstölés, melegítés és szárítás mind-mind hosszú időt vesz igénybe, nem egyet ezek közül többször is meg kell ismételni. Az igényesebb darabokat ezután arany és ezüst színű festékekkel még precíz kézimunkával ki is festik.

Ezek után a tusrúd maga is egy kész műalkotássá válik annak dacára is, hogy végső soron csak egy alapanyag, illetve egy eszköz más művészetek számára. A tuskészítés önmagában egynémely művészeti ágaknál megbecsültebb mesterség volt az ókori kínában, mivel a legbecsesebb művészeteknek, a festészetnek és az irodalomnak szolgáltatott alapanyagot. A szobrászat megbecsültsége például nem vetekedhetett vele. A felületén vagy teljes formájában díszes tustömbök gyűjtése a Szung-korban (i.sz.1000 körül) divattá vált. Később annyira elterjedt, hogy nagy tustörténeti munkák íródtak receptek, tuskészítő mesterek ismertetésére.

A tus mellett az egyes ásványi eredetű színes festékek használata is előfordul, bár inkább a festészetben, mintsem a kalligráfiában. Leggyakrabban talán a vörös és az arany vagy ezüst szín fordul elő elsősorban újévi jókívánság feliratokon, esetleg cégérek vagy templomok bejáratát díszítő kalligrafikus feliratokon.
Ezek, a tushoz hasonlóan szilárd formában, rúd vagy tömb alakban kerülnek ki a készítő műhelyből. Gyártásuk, készítésük ugyanúgy történik, mint a tusrudaké, kivéve persze, hogy a kormot valamilyen színes, porított festékanyag helyettesíti. Díszítése is ugyanolyan gazdag lehet, mint a tusnak.

Manapság tus már nemcsak szilárd állapotban kapható, hanem előre elkészített folyadék formájában, ami a sok-sok gyakorlást igénylő ecsetírás-tanulásban nagy segítség, bár ezek a tusok gyakran nem valódi alapanyagokból (koromból) készülnek, hanem szintetikus pigmentek és kötőanyagok felhasználásával. Akár még az illatuk is azonos, vagy nagyon hasonló lehet a valódi tuséhoz, ám a festett felületen egyértelmű a különbség: a szintetikus folyékony tusok felülete száradás után gyakran szürkén fémes, ami a valódi tussal sosem fordul elő.

A tusdörzsölő kő

A tus önmagában, szilárd formában természetesen nem használható fel. Ezt egy másik eszköz segítségével hozzuk folyékony formába. Ez az eszköz, a negyedik a "Négy Kincs" sorában a tusdörzsölő kő. Ez egy kerámia vagy kőlap, amelyen mélyedés található. A tus elkészítése úgy történik, hogy a mélyedésbe pici fémkanállal vagy erre a célra készült porcelán csepegtetővel vizet csepegtetünk (ezekről képek az egyéb eszközökről szóló részben találhatók), majd a tusrudat a vízzel a kellő sűrűség eléréséig dörzsöljük. A tusdörzsölő kő általában még a faragásán túl vésetekkel, domború mintákkal díszítve is van, így ez a eszköz is válhat önmagában művészeti alkotássá, csakúgy, mint a kalligráfia és festészet egyéb eszközei.

A tus készítéséhez a hagyomány leginkább a friss esővizet tartja megfelelőnek. A tus kellő sűrűségére nehéz receptet adni, de mindnképpen sűrűbb, mint a mi európai tintáink, mivel  ahogy később a kínai papír tárgyalásánál látni fogjuk, annak a nedvszívó képessége sokkal nagyobb, mint a mi töltőszerekkel és enyvvel dúsított papírjainké, ezért a túl híg tus könnyen és gyorsan szétfut benne. A tus megfelelő töménységét így leginkább kitapasztalni lehet. A túl híg tus szétfut, a túl sűrű viszont nem gyakrak túlzottan "ragaszkodik" az ecsethez és egy lendületesebb ecsetvonásnál a vele húzott vonal szaggatott, "szőrös" lesz.

 

.A kalligráfia egyéb eszközei

Elsősorban a japán zen kalligráfiában és a sumi-e (monokróm tuskép) festészet eszközei között szoktak megemlíteni két további eszközt illetve kelléket: a papírnehezéket (jap.: bunchin) illetve a papíralátétet (jap.: shitajiki), mint fontos eszközöket. Az előbbi általában egy fémrúd, amit a papírlap tetejére fektetnek, így az nem csúszik el. Készülhet fémen kívül bármilyen nehéz anyagból, kőből, üvegből is. A shitajiki (e.:sitadzsiki, jelentése: "alátét") pedig általában fekete, filcszerű puha, vékony anyagból készült lap, amire a papírt fektetve az rásimul és nem csúszik el.

                                  

További eszközök lehetnek apró fém vagy porcelán kanalak a víz adagolásához, porcelán csepegtető pici csőrrel vagy apró lyukkal az oldalán.
 

 

 

 

A papírról itt!